A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó további védelmi intézkedésekről a sportrendezvényeken
Az eddigi intézkedések ( https://fejer.mlsz.hu/hir/jarvanyugyi-intezkedesek-a-labdarugo-merkozesekre ) az alábbi szigorításokkal egészülnek ki a sportrendezvények kapcsán:
A Kormány 479/2020. (XI. 3.) Korm. rendelete a sportrendezvényekre vonatozó védelmi intézkedésekről:
3. §: A nem nemzetközi sportrendezvény az alábbiak szerint tartható meg:
(2) A sportrendezvény nézőterén a nézők – a páholyok kivételével –
a) csak minden harmadik ülőhelyet foglalhatják el, két néző között két ülőhelyet üresen kell hagyni és
b) a közvetlenül egymás mögötti ülőhelyeket nem foglalhatják el, azzal, hogy az egymás mellett és a különböző sorokban ülők között is lehetőség szerint 1,5 méteres távolságot kell biztosítani.
(3) A sportrendezvény során a nézők – a nézőtéren kialakított ülőhelyeken kívül – 1,5 méteres távolságot kötelesek egymástól megtartani, különösen
a) a páholyokban,
b) a sportrendezvény szünetében,
c) a sportrendezvény létesítményének területén, illetve
d) a sportrendezvény helyszínén található vendéglátó üzletben
(4) A védelmi intézkedések betartásáról és az ahhoz szükséges feltételek biztosításáról a sportrendezvény szervezője, illetve a sportrendezvény helyszínének üzemeltetője köteles gondoskodni. Azt a személyt, aki a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja felszólítására sem tartja meg a (2) és (3) bekezdés szerinti védelmi intézkedéseket, a szervező, az üzemeltető, illetve a szervező vagy az üzemeltető alkalmazottja köteles a látogatásból kizárni, és gondoskodni arról, hogy e személy a helyiséget, illetve a területet elhagyja.
2025-10-22 12:56:53
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 34. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.
2025-10-16 09:57:52
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 33. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.
2025-10-15 15:24:28
A magyar női labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzést játszik Luxemburg válogatottja ellen, 2025. október 24-én, pénteken 18:00 kezdéssel, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
2025-10-13 12:53:25
Elkészültek a futsal utánpótlás és felnőtt bajnokságok versenykiírásai
2025-10-22 12:54:47
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 34. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.
2025-10-16 09:55:47
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 33. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.
2025-10-08 13:28:16
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 32. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.
2025-10-02 12:11:25
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 31. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.
2025-09-24 14:42:06
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 30. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.
2025-09-17 10:50:56
Letölthető honlapunkról a 2025. évi 29. számú, legfrissebb hivatalos szövetségi értesítője.









